" /> Nem tudott pontot szerezni a TVSE | TVSE - Tatabányai Vízmű Sportegyesület
Nem tudott pontot szerezni a TVSE

Vízilabda OB I. B, az 1-6. helyért
Honvéd Pesterzsébet VKSE – TVSE 8-7 (4-1, 0-3, 3-1, 1-2)
Budapest, Kőér utca, 100 néző, vezette: Horváth Cs., Füzesi.
Tatabányai Vízmű SE: Pelle – Gombos 2, Győri, Csányi M. 1, Kiss Sz., dr. Bene 1, Csányi R. 1. Csere: Zantleitner 1, Ferkó 1, Altmann, Róth, Mészáros. Játékos-edző: Zantleitner Tamás.
Gól emberelőnyből: 7/2, illetve 8/1.
Gól ötméteresből: 1/0, illetve 2/1.

Hullámzó volt a játék képe a Honvéd és a tatabányai vízilabdázók között. A vendégektől azonban hiányzott a pontosság, így végül minimális különbséggel, de vesztettek.

Zantleitner Tamás, a vendégek játékos-edzője már a találkozó előtt kiemelte, hogy a gólérzékeny Offner Dániel munkahelyi elfoglaltsága miatt nem szerepelhet ezen a derbin. Offnerről tudni kell, hogy meccsenként kettő-négy gól szinte mindig „benne van”. Tehát, úgymond alapból hátrányból indult a TVSE.

Ezek után, némi túlzással azt is írhatnánk, hogy jól kezdett a Tatabánya, hiszen egy-nullára még a vendégek vezettek, ám ezt követően sokat hibáztak. A házigazdák pedig, ezt könyörtelenül kihasználták. Ekkor úgy tűnt, már az első felvonásban eldől minden. Szerencsére, a vendégek nem így gondolták, és a második negyedben nem engedélyeztek gólt a fővárosiaknak, ezzel egalizálták is az eredményt. Aztán folytatódott a hullámzó medencében a hullámzó játék. Ismét a Honvéd ragadta magához a kezdeményezést, és újból tetemes – 7-4-es – előnyt harcolt ki a záró akkordra. Ebben a játékrészben gyengén lőttek kapura a vendégek, ezért hiába volt viszonylag stabil a védekezésük, ebből nem tudtak sikeres támadásokat vezetni. A mérkőzésnek ebben a szakaszában különösen érződött a gólerős, rutinos Offner hiánya. A vízművesek az emberelőnyös helyzetek kihasználásában sem jeleskedet. Ez a rossz periódus az utolsó menetre is rányomta a bélyegét. Hajtott, küzdött a Tatabánya, ám a támadásaik befejezésébe rendre hiba csúszott.

Zantleitner Tamás: – Bosszantó, mert nyerhető mérkőzést vesztettünk el. Egy kicsit kellett volna pontosabban, fegyelmezettebben pólóznunk, különösen a támadásainknál.

Forrás: Kemma – Petrik József – 2013.05.04.

Categories: Rólunk írták