Kanizsa – Tatabánya döntő a Winnier Téli Kupáért

Egy évvel ezelőtt az UVSE nyerte meg a Téli Kupát, most a bronzéremmel vigasztalódhatnak, feltéve, ha legyőzik a Neptunt, aki szintén az éremért hajt majd vasárnap (tavaly ők lettek az ezüstérmesek). A Nagykanizsa egy éve a harmadik helyen zárt, most győzhet.

A döntőben az utánpótlás-válogatottakat is felvonultató Tatabánya lesz az ellenfelük a Kőér utcában, ahol a helyosztók február 8-án vasárnap már 10 órakor elkezdődnek.

A kupát lassan fél évszázada a Budapesti Vízilabda Szövetség rendezi meg. “Idén 15 csapat nevezett, az ob I/B élcsapatai közül három-négy ott volt a mezőnyben. Öt hétvégén át zajlottak a mérkőzések. Az egyik elődöntő kifejezetten izgalmas volt, a Tatabánya végig vezetett, aztán a Neptun feljött, és mivel nincs döntetlen, 5 méteresekkel dőlt el a mérkőzés. Érdekesség, hogy a másik döntős, a Kanizsa három éve indult el először a Téli Kupán, rögtön meg is nyerte, tavaly is érmesek voltak, és most is minimum ezüstérmesek” – foglalta össze Pázmányi Gábor, a BVLSZ elnöke.

És akkor a két döntőbe jutott csapat vezetőedzője:

Zantleitner Tamás (Tatabánya): “Az volt a célunk, hogy a lehet legtovább, a négy közé jussunk be, hiszen akkor erős ellenfelekkel játszhatunk. A torna a felkészülésünk fontos állomása volt, nyilván a Kanizsa is így fogja fel. Készülünk a bajnoki folytatásra, úgy érzem, jól állunk. Az elődöntőben a Neptunk ellen ki-ki meccset játszottunk, természetesen örülünk, hogy mi győztünk a végén. Úgy érzem, van rangja a Téli Kupának, szeretném, ha mi nyernénk meg a döntőt.”

Németh Zsolt (Nagykanizsa): “Nagyon hasznos a felkészülésünk szempontjából a torna. Utánpótlás-csapatok és ob I/B-s csapatok indulnak el rajta, a Kanizsa szintjének ez megfelel, tökéletesen alkalmas arra, hogy gyakoroljuk a megbeszélt dolgokat, taktikai elemeket. Örülök, hogy sikerült eljutni a döntőig, megpróbálunk a lehető legjobban játszani. Tavasszal szeretnénk jobban szerepelni a bajnokságban, annak ellenére, hogy nagyon erős csapatok is vannak a csoportunkban, így a Honvéd vagy a BVSC. Ősszel zárva volt a kanizsai uszoda, így nagyon sokat játszunk majd hazai környezetben, ezt pedig szeretnénk kihasználni.”

Eredmények Winner Téli Kupa:

A csoport:

MAFC-MTK 1888 12-12 (2-1, 5-4, 3-3, 2-4)
Kanizsa VSE-Kaposvár 9-6 (3-2, 1-0, 3-1, 2-3)
Kaposvár-MAFC 5-6 (1-2, 1-1, 1-0, 2-3)
MTK 1888-Kanizsa VSE 6-8 (2-2, 1-2, 1-2, 2-2)
MTK 1888-Kaposvár 13-16 (3-4, 4-5, 4-3, 2-4)
Kanizsa VSE-MAFC 9-5 (2-2, 1-1, 3-1, 3-1)

A végeredmény:

1. Kanizsa VSE 9 pont
2. MAFC 4 pont
3. Kaposvár 3 pont
4. MTK 1888 0 pont

B csoport:

Neptun VSC-KEAC 16-7 (3-2, 4-2, 4-2, 5-1)
Vidám Vízilovak-Neptun VSC 9-10 (2-3, 4-1, 0-4, 3-2)
KEAC-Vidám Vízilovak 6-7 (3-3, 1-1, 0-2, 2-1)

A végeredmény:

1. Neotun VSC 6 pont
2. Vidám Vízilovak 3 pont
3. KEAC 0 pont

C csoport:

Tatabánya-UVSE II 12-3 (2-1, 3-1, 2-0, 5-1)
ASI DSE-Budaörs 20-5 (5-1, 5-2, 6-0, 4-2)
UVSE II-ASI 11-4 (1-0, 4-0, 2-3, 4-1)
Budaörs-Tatabánya 8-14 (1-4, 3-3, 2-3, 2-4)
Budaörs-UVSE II. 7-20 (1-5, 0-8, 3-2, 3-5)
Tatabánya-ASI DSE 9-9 (2-1, 3-1, 2-4, 2-3)

A végeredmény:

1. Tatabánya 7 pont
2. UVSE II. 6 pont
3. ASI DSE 4 pont
4. Budaörs 0 pont

A 13-15. helyért:

Budaörs-1427 VSE 14-6 (2-2, 3-1, 5-1, 4-2)

A 13. helyért:

Budaörs-MTK 1888 – február 8., 10 óra (Kőér utca)

A 9-12. helyért:

KEAC-ASI 5-20 (1-4, 0-5, 1-6, 3-5)
Kaposvár-Oázis 13-8 (3-0, 4-2, 3-3, 3-3)

A 9. helyért:

ASI-Kaposvár – február 8., 12 óra (Kőér utca)

A 11. helyért:

Oázis-KEAC – február 8., 11 óra (Kőér utca)

Az 5-8. helyért:

MAFC-Sportliget SE 10-8 (4-3, 3-2, 2-0, 1-3)
Vidám Vízilovak – UVSE II. 12-10 (2-3, 3-3, 4-2, 3-2)

Az 5. helyért:

MAFC-Vidám Vízilovak – február 8., 14 óra (Kőér utca)

A 7. helyért:

Sportliget SE-UVSE II. – február 8., 13 óra (Kőér utca)

Az elődöntőben:

Kanizsa VSE-UVSE I. 8-5 (1-2, 3-1, 3-2, 1-0)
Gólszerzők: Cserdi 2, Bakó 2, Kádár 2, Besenyei, Kéri, illetve Csicsáky, Görbics, Knézy, Szpenátyi, Kurucz

Neptun VSC-Tatabánya 10-11 (2-2, 0-3, 3-1, 4-3, 0-0, 0-0, 1-2)
Gólszerzők: Garádi 4, Dobricza 2, Hajós 2, Sóvári, Szőcs, illetve Sebestyén 4, Dobay 3, Császár, Garancsy, Csányi, Mészáros

A döntőben:

Kanizsa VSE-Tatabánya – február 8., 16 óra (Kőér utca)

A bronzmérkőzésen:

UVSE I.-Neptun VSC – február 8., 15 óra (Kőér utca)

Forrás: mvlsz.hu

Categories: 2014-2015 szezon, Hírek