“A Tibor iránti szeretet és tisztelet minden elképzelést felülmúló”

A vízilabdás világ még mindig döbbenten áll a történtek előtt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor elhunyt.

Benedek Tibi portréja alatt, a margitszigeti sportuszoda bejáratánál, még ma is gyűlnek a csokrok, esténként mécsesek gyúlnak. Még most is kígyózó sorokban érkeznek a tisztelői, sporttársai, barátai és a szurkolók, hogy a kegyelet virágait elhelyezzék a lépcsőknél.

Dala Tamás, becenevén Tonya, a Tatabányából került az Újpest csapatába, még 1988-ban, ide érkezett az ifjú Benedek Tibor egy esztendővel később, hogy azután hét évig egy klub sikeréért, a lila-fehérekért küzdjenek. Sőt, 1993-tól ’96-ig a magyar válogatottban is játszótársak voltak, övék volt a jobbszél, mivel Tamás és Tibor is balkezes volt.

– Már a kezdetektől jó viszony alakult ki Tibor és köztem – emlékezett vissza Dala Tamás. – Egy rendkívül szorgalmas fiút ismertünk meg benne. Ami nálunk, Tatabányán szinte természetes volt, hogy edzések után ott maradt még az ember kapura lődözni, az a fővárosban már nem ment ilyen egyszerűen. De Tibor így is, ha lehetett, egy–másfél órát még túlórázott.

Benedek már a ’92-es olimpián kinn volt. Dalával együtt pedig négy évvel később, az atlantai nyári játékokon. Eközben Újpesten Kovács István mester keze alatt, egy nagyjából egyívású, fiatal csapat épült, amely egyre meghatározóbbá vált a honi bajnokságban és a nemzetközi porondon egyaránt. 1993-ban LEN-kupát nyert az akkori nevén UTE-Primavera, azaz az Újpest. Aztán „becsúszott” egy Európa-bajnoki ezüstérem is, majd ’94-ben mindent vitt az UTE. BEK- és Szuperkupa-győztes lett.

– Úgy gondolom, ez volt az az időszak, amikor újra felszálló ágba került a magyar póló, amikor elindult felfelé – jegyezte meg Dala Tamás. – Ennek a folyamatnak része, részese volt az Újpest is. Így pedig Benedek Tibi, aki fiatal kora ellenére ekkor már meghatározó játékosa volt a vízilabdás társadalomnak. A klubcsapaton és a válogatotton belül is ő jelentette a kohéziós erőt. Sok szép sikert értünk el közösen, közte Világ Kupa-győzelem, négy bajnoki- és kupasiker is szerepel. Aztán a karrierjük más-más irányt vett, arról nem is szólva, hogy az UTE-t elég szépen szétszedték…

– Tíz évvel ezelőtt kerültünk úgymond ismét közvetlen munka-, illetve szakmai kapcsolatba. Akkor én már az olimpiai központ, a sport­uszoda vezetőjeként tevékenykedtem – említette meg Tonya. – Aztán Döme fiam is keze alá került, amikor Tibor az UVSE szakmai vezetője lett. Nagyon hamar érződött a fiatalokon az ő szisztematikus munkája. Úgy gondolom, mivel az a generáció, amiről most beszélünk 17–18 éves, Tibor évtizedes nyomot hagyott az utánpótlás-nevelésen. Egyébként Tibor fia, Benedek Mór is pólózik, nagyon jó kissrác. Benne van a talentum, de ezzel a névvel még nagy kihívások várhatnak rá. Egyébként a fiatalokat, a csapatát nagyon-nagyon megzavarta a mesterük távozása… Tudjuk, hogy a pólósokat Magyarországon tisztelik, nagy becsben tartják, de a Tibor iránti szeretet és tisztelet minden elképzelést felülmúló. Úgy gondolom, hogy legalább még két hónapig megtartjuk az emlékhelyet az uszoda bejáratának tövénél. És azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Duna Aréna – akár hamarosan – Tibor nevét viseli majd.

A cikk eredeti forrása itt tekinthető meg.

Categories: 2019-2020 szezon, Hírek